Amiről más, vízparti települések csak évekig álmodtak, azt a Tisza-tavi települést felkaroló, fejlesztő Kücsön Gyula – a sarudi Élményfalu megálmodója egy-két hét alatt meg is valósítja. Többek között az ő nevéhez fűződik az első Horgászmúzeum, vagy a Tisza-tavi Vitorlásbázis, – így nyilatkozott :
„Hamarosan egy izgalmas, kék-fehér világ ringatózik majd a Tisza-tó felszínén, és több, mint 2,400 nm izgalom, kihívás és kaland vár majd kicsiket és nagyokat.
A legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkire gondoltunk ennek a teljesen egyedi játékparknak a megtervezésénél. Miből is áll egy ilyen aktivizáló játék? Sok- sok vízen úszó elemből: úszó szőnyegekből, billenő lapokból, egyensúlyozó hengerekből, trambulinokból, mászókákból, csúszdákból, katapult hintából és különböző egyedi „társasjátékokból”.
Mitől izgalmas ez a különleges világ? Az első mindenképpen a látvány, hiszen a 60-70 cm-es kis elemektől 4-5 méter magas tornyokig már messziről vonzza a tekintetet. A vízi-játék kicsiknek és nagyoknak izgalmas kaland: csúszni- mászni a nedves felületeken, véletlenül vagy mások „segítő” szándéknak eredményeként vízbe pottyann! -igazi adrenalin bomba.”